2015. 04. 11.

Idősebb macska beofgadása, mennyi törődést igényel az újdonsült állat?

Egy felnőtt macskának sokkal kevesebb figyelmre van szüksége, mint egy kölyöknek, de számolnunk kell azzal, hogy egy idősebb állatnak már kiforrott személyisége van, amit csak nehezen alakíthatunk. Éppen ezért nagy odaadással kell fordulnunk felé.




Az új, ismeretlen környezet kezdetben megijesztheti. Ahogy bizonyos emberek számára is nehéz a költözés, egyes macskák ugyanolyan félénkséggel fedezik fel az új életterüket.

Persze ez a cica személyiségétől is függ. Más macskák viszont előszeretettel szaladgálnak fel és alá, szagjeleket hagynak mindenfelé és karmolásokkal jelzik a területeik határát.

Az idősebb cicáknak feltétlenül adjunk két-három hetet, hogy a szűkebb környezetet, a házat, az új családját megismerjen. Hogy elkezdje felfedezi az új szabályokat és lehetőségeket. Csak ez után engedjük ki a kifutóra vagy kertbe, ha kijáró cicaként szeretnénk tartani.

A panellakásokból érkezett háziállatokat ne engedjük ki egyedül! Gondoljunk csak bele, hogy az ilyen cicusok még sosem láttak élőben havat, nem másztak fára vagy ha mégis, fogalmuk sincs, hogyan lehetne lemászni róla!



 

2015. 04. 10.

Felnőtt cicát befogadni? Meg fogja valaha szokni az új környezetet?

Sokan idegenkednek attól, hogy felnőtt cicát vigyenek haza. Ez részben az interneten keringő tévhitek miatt van!


"Egy felnőtt korában befogadott macska megszokhatja az új gazdáit? Azt olvastam, hogy egy felnőtt állat nem igazán tud megszokni új helyen, rosszkedvű és ellenséges, hiszen elvesztette az addig megszokott felségterületét, és az addigi gazdáját."

A felnőtt macskát hazavinni sok esetben megfelelőbb, mintha a kölyökmacskát fogadnánk be. A felnőtt macskák nyugodtabbak, szinte kivétel nélkül szobatiszták, hiszen az ösztöneiknek megfelelően puha, homokos helyen kaparják el a dolgukat.




Nagyon kevés esély van arra, hogy az 1 éven felüli cicusoknál neurózis vagy valamilyen krónikus betegség alakuljon ki. Temperamentumuk is kifejlődött, így sokkal könnyebb kiválasztani a sajátukhoz megfelelő kisállatot.

Ha más háziállat mellé is előnyösebb az idősebb cica. A kismacskák rendszerint halálra rémisztik az ugrabugrálásukkal a többi állatot. Harapnak, karmolnak "nem tudnak viselkedni" és ezzel bajba is sodorhatják magukat, hiszen arra még képtelenek, hogy megvédjék magukat.



Ugyanez  a helyzet, ha kicsi gyerek él velünk egy háztatásban. A kiscica könnyen megsérülhet vagy sérülést okozhat a babának.

A felnőtt macskák mellett szól az az érv is, hogy ezek az állatok legtöbbször már ivartalanítottak és olttottak, feltéve, ha tenyésztőtől vagy menhelyről hoztuk el a cicát.


2015. 03. 11.

A lakásban tartott cicusokat is oltatni kell?

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a csak lakásban tartott macskáknak nincs szükségük védőoltásokra, mivel nem találkoznak más állatokkal, így nincs is kitől elkapniuk a betegségeket.
A cicák azonban könnyen megbetegedhetnek ennek ellenére is! A csak lakásban tartott kisállatok immunrendszere legyengül a kórokozókkal szemben, amelyek csak úgy hemzsegnek a cipőnkön, kabátunkon. Sőt, a nyers ételeken, a kukában és még sorolhatnám. A baktériumok sajnos mindenhol jelen vannak és könnyen elszaporodhatnak hidegebb, nyálkás időben vagy ha a megmaradt állateledelt nem rakjuk időben a hűtőbe.




Ajánlott oltások lakásban tartott kiscicusok részére:

9. hét: Kombinált oltás (fertőző orr-légcsőgyulladás, fertőző gyomor- és bélgyulladás,
calicivírus okozta nátha, chlamydiosis)

11. hét: Kombinált ismétlő (majd évenet)

Ajánlott oltási program kijáró macskák részére:

9. hét: Nagy kombinált oltás (fertőző orr-légcsőgyulladás, fertőző gyomor- és bélgyulladás,
calicivírus okozta nátha, chlamydiosis, macskaleucosis)

11. hét: Nagy kombinált ismétlő (majd évente)

13. hét: Veszettség elleni oltás (külföldre történő utazáshoz is kell!) majd évente

16. hét: Fertőző hashártyagyulladás elleni védelem

19. hét:  Fertőző hashártyagyulladás elleni védelem ismétlés (majd évente)

Egyéb védőoltás:
Microsporiasis elleni védőoltás bőrgombásodásra hajlamos illetve tüneteket mutató macskáknál javasolt.

Megbízható védelem az erős kórokozókkal szemben csak többször is megismételt védőoltásokkal érhető el!

DJ Kölykök

2015. 02. 27.

Oltás kiscicáknak és felnőtt macskáknak


A kiscicák 7-9 hetes koruktól kezdve már nem kapják az anyatejből származó immunanyagokat, mellyel fel tudják venni a harcot a betegségek ellen. A vakcinálás ilyenkor nagy segítséget jelenthet kiscicánknak, az immunrendszere megerősítésében és az életben maradáshoz.

A vakcinálás csak akkor hatásos, ha folyamatos ismétlődésre kerül. Az állatorvos pontos tájékoztatást adhat arról, hogy milyen időközönként érdemes megismételni az oltást és milyen betegségek ellen. Illetve, ahogy az embereknek is, a kiscicánknak is lesz oltási könyve, melybe belekerül, hogy milyen betegségek ellen védett a macskánk.





Az oltási könyv utazás során is szükséges, hiszen ez igazolja, hogy az állatunk egészséges. A határon való átkeléshez pedig nélkülözhetetlen, az utolsó oltásnak az határon való átlépés előtt 2 héttel kell megtörténnie és ez a dokumentum szolgál igazolásul.

Felnőtt macskák esetében évente egyszer kell oltást megismételni. Az ismétlő oltások újra emlékeztetik, felfrissítik a macska immunrendszerét.

2015. 02. 26.

Bolhásság - miért ilyen veszélyes?



A bolhákat legjobb megelőzni. Állatorvosi rendelőkben, kisállatpatikákban be lehet szerezni bolhairtó cseppeket, sprayket, samponokat. Néhány ezer forintért maga az állatorvos is bolhamentesítheti a kisállatot.

Bolhanyakörvet mindenesetre nem érdemes venni. A macskánk könnyen fennakadhat vele valahol és megfulladhat.

Ha már bekövetkezett a baj és a kisállatunk bolhás lett, akkor minél előbb cselekednünk kell. A bolhás cica erőtlenné, étvágytalanná válik, hullani kezd a szőre. Az első figyelmeztető jelek, ha a cica gyakran vakaródzik és látszólag értelmetlenül rohangál fel és alá (megpróbál elmenekülni a vérszívók elől)


Olvastam egy sztorit az interneten, miszerint a kis kedvencüket már annyira megfertőzték ezek az élsőködők, hogy felkelni is alig volt hajlandó.
forrás: bolha forum

Ha a kisállatunk bolhás, akkor nagy valószínűséggel a lakásunkban is több ezer élősködő tanyázhat. Ezek az apró vérszívók előszeretettel bújnak meg a szőnyegben, a dunnában, vagy a kanapé anyagában. Az állatokban mindössze 5% élősködik, a többi a lakásunkban garázdálkodik és rakja a petéit. Egy nőstény két hét alatt 20at is képes lerakni, és ez rengeteg bébibolhát jelent, ha belegondolunk, hogy százasával vagy ezresével bújnak meg a lakásunkban és kedvencünk szőrében.

A bolhák az emberre nem jelentenek nagy veszélyt. Bár szívesen csipegetik és szívják az emberi vért is, megtelepedni nem fognak rajta. A samponok, mosószerek, műszálas ruhák, amikkel nap mint nap érintkezik a bőrünk nem jelet számukra ideális életteret.

A bolhák petéket raknak, amelyből lárvák fejlődnek majd bábok és hónapokba is telhet, mire kifejlődik belőlük az új bolhapopuláció. Épp ezért nagyon fontos, hogyha bolhairtást végeztünk és látszólag bolhamentesítettük a lakást és a kis kedvencünket, akkor is folytassunk a bolhák elleni védekezést.

Végső esetben teljes rovarirtást is igénybe vehetünk.

2015. 02. 25.

A kiscicák és a tej


A macskák anyateje laktóztartalmú. Hogyan lehetséges az, hogy a kiscicák mégis képesek megemészteni?



A kiscicák szervezetében termelődik a laktáz nevű enzim, amely lebontja a tejcukrot és ez által a csöppségek hasznosítani tudják az anyatejet. 4-5 hetes korukban, amikor kezdenek rászokni a szilárd táplálékra fokozatosan csökken a szerveztükben a laktáz termelése, majd egy idő után teljesen leáll.

Az emlős állatok és az emberek is hasonlóan a macskákhoz, fiatal korukban aktívabb laktáztermelést mutatnak, hiszen nagy szükségük van rá, hogy az anyatejből építkezzen a testük.



A kiscicáknak adhatunk tehéntejet mértékkel és az 5 hétnél idősebb kedvencünktől sem kell teljesen megvonni a nyalánkságokat, a fermentált tejtermékek (mint például a sajt, túró) ugyanis nem tartalmaznak laktózt és teli vannak laktobacillusokkal, ami segítheti a kis állat emésztését.


Mennyire édes a macskák élete?

Akármilyen különös is ez a számunkra, a macskák nem éreznek édeset. Ahogy az emberek ízlelőbimbóit jól megbizseregteti egy kis csokoládé vagy krémes muffin, a macskákat a zsír íze csábítja el. Így hát nem csoda, hogy a zsírdús tejtermékeknek és többek közt így tehéntejnek sem tudnak ellenállni a cicusok.



De vigyázat! A macskák ugyanis nemcsak hogy nem érzik az édes ízt, egész szervezetükből hiányoznak a szénhidrátok lebontásához szükséges enzimek. A tehéntejben ez a szénhidrát a laktóz, amit csak a laktáz nevű enzim képes lebontani. Ha pedig a szervezet nem képes valamit lebontani, akkor megpróbál megszabadulni tőle, ezért a legtöbb cicának hasmenése lesz a tehéntejtől.

A szénhidrátokat lebontó enzimek hiánya sajnos nagyobb bajt is okozhat. Sok cica lesz diabéteszes és pusztul el idő előtt, ha helytelenül tápláljuk ugyanis egyes macskaeledelekbe az informálatlan eledelgyártók magas szénhidráttartalmú tápanyagokat kevernek, például gabonaféléket.


Szerencsére sok macskaeledelt találunk, amelyek minőségi alapanyagokból készülnek, a macskák húsevő életmódjához alkalmazkodóan magas hústartalommal, például az Orijen, Acana, Eukanuba, Royal Canin.